Szárcsa Általános Iskola

KULTURÁLIS EMLÉKHELYEK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK- ÉSZAK - ERDÉLYBEN
AZ UTAZÁS ELŐKÉSZÍTÉSE

Mindannyian izgatottan vártuk a 2013-2014-es tanévet, hiszen ezzel a tanévvel elérkezett az erdélyi kirándulás. Az osztály nagy része még nem rendelkezett személyi igazolvánnyal, így ezen okirat elkészítése is mérföldkő volt életünkben.Az előkészületek során részt vettünk az „Őseink nyomában” című iskolai vetélkedőn,melynek keretében ismereteinkről adtunk számot, a határon túl élő magyarságtörténetével kapcsolatban.

Egyik előkészítő óra keretében három osztálytársunk számolt be saját élményeikről. Norbi erdélyi származású, így sok érdekességet mesélt nekünkgyermek koráról, és az ottani iskolarendszerről. Ádám, családjával utazott Erdélybe, ahol nagyon sokat kirándultak a Keleti – Kárpátokban, ezekről a kalandokról mesélt nekünk. Gergő korábban foci csapatával utazott Erdélybe és ezeket az emlékeket elevenítette fel, végezetül Kriszti néni és Rozika néni úti beszámolóját is meghallgathattuk.

2014. május 12.-én kora hajnalban ébredtünk, hiszen háromnegyed hatkor találkoztunk az iskola előtt. Végre elérkezett a pillanat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán elnyert kirándulásra elinduljunk. Szép nagy busszal mentünk, kényelmesen elfértünk.A szülőktől való búcsúzás megható volt. Terveinkkel ellentétben nem aludtunk az utazás alatt, mindenki beszélgetett, nevetgélt. A határátlépés után mindenki izgatottan hívta fel szüleit.

Dél magasságában érkeztünk meg az első állomásunkra, Szatmárnémetibe, ahol csatlakozott hozzánk az idegenvezető. Első utunk a katolikus székesegyházhoz vezetett. Imre bácsi elmesélte nekünk, hogy a város a legkisebb katolikus püspökség 1804-ben alakult, Szent István a város védőszentje, valamint megtudtuk, hogy a lakosság 45%-a magyar. Ezután átsétáltunk a főtérre. Itt megtekintettük a Dácia szálló épületét, a tűztornyot és a színházat.	Miközben fényképeztünk átéreztük a régi épületek varázsát. Sétánk során megálltunk a Vécsey-háznál, és felidéztük a Rákóczi szabadságharcot lezáró békét. A református templom előtt Kölcsey Ferenc, a másik oldalon pedig Rákóczi Ferenc mellszobra található.A templomot övező kis utcában működik a város magyar iskolája.	Miközben sétáltunk a buszhoz megálltunk egy épület előtt, melynek homlokzatán egy emléktábla jelezte, hogy ebben a házban Petőfi Sándor gyakran vendégeskedett, az utca túloldalán a városi színház épületét mutatta meg Imre bácsi.

Szatmárnémetit elhagyva nagy izgatottsággal vártuk a következő állomásunkat: Erődöt. 1847- ben itt esküdött örök hűséget egymásnak Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Imre bácsi felkeltette érdeklődésünket Petőfi Sándor és Szendrey Júlia titkos találkozó helye iránt, áhítattal hallgattuk az idegenvezetőnket.

Ezután Misztótfalu felé vettük az irányt, ahol Kiss Miklós, a híres betűmetsző nyomdász, teológus emlékmúzeumát tekintettük meg. Megtudtuk, hogy eredetileg teológusnak tanult Hollandiában később Kolozsváron nyomdát nyitott. 1685-ben került kiadásra Kiss Miklós közreműködésével a 6. magyar Aranyos Biblia, az ő nevéhez fűződik az első magyar nyomtatott szakácskönyv kiadása. Életművének rész a Janson néven ma is ismert betűtípus, amely az amszterdami tartózkodása végeztével értékesített betűkészletéből származik. Az emlékmúzeum előtt csodálatos tájkép tárult elénk, a Kárpátok hegyvonulata.

Bár fáradtan, de nagyon lelkesen és kíváncsian indultunk tovább, annak tudatában, hogy már a szálláshelyünk a következő állomásunk. Koltóra érkezve a Lápos folyó völgyében haladtunk. Koltó lakossága 1200 fő, korábban minden lakosa magyar anyanyelvű volt, mára ez az arány változott. A szállásadók nagy örömmel, kedvességgel fogadtak minket. Jó érzés volt a hosszú ésélmény dús nap végén elfoglalni szálláshelyeinket. Három különböző családnál szálltunk meg, a már előzetesen megbeszéltek alapján. A vendéglátóink bőséges vacsorával készültek. Ennek elfogyasztása után újra találkozott az egész csoport és egy rövidke sétát tettünk a közelben lévő boltig, ahol feltankoltunk fagyival. Majd ezt követően egy szabadtéri kötetlen beszélgetés keretében összefoglaltuk a nap eseményeit, valamint felköszöntöttük Zsuzsa nénit, aki ezen a napon ünnepelte születés napját Kriszti néni, Rozika néni és Zsuzsa néni ismertette a másnapi programot. Ezután még mindenki csevegett a szobájában az osztálytársaival, majd éjfél és egy óra között elpilledtünk.

2. NAP

A reggeli ébresztés számunkra korainak tűnt, bár az egész napos gazdag program reményében gyorsan elkészültünk. Reggel fél nyolckor keltettek minket tanáraink, miközben házigazdáink már a finom reggelit elkészítették.

Ezt követően a többiekkel a busznál találkoztunk, és elindultunk Nagybánya felé. Egyes kutatások szerint a város első említése II. Géza korából való, amikor a szászokat telepítette a környékre. Más feljegyzések arra utalnak, hogy a tatárjárás után jött léte, IV. Béla uralkodása idején. Nagybánya régi bányaváros volt. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a várost németek alapították a 16. században, és korábban a régi város egy kicsi város volt, melynek védőszentje Szent István király. Rögtön feltűnt a városba érve, egy hatalmas templomszerű befejezetlen épület, melyről kiderült, hogy egy 17 évvel ezelőtt elkezdett ortodox templom. A város egyik legfontosabb eseménye a Gesztenye fesztivál, amelyet szeptember utolsó hetében tartanak. Ennek egyik ékes bizonyítéka a 300-400 éves gesztenyefasor. A nagybányai városnézés után buszunk leparkolt, és közösen elsétáltunk a város Ásványtani Múzeumához.

Régen Nagybányán 3 bánya működött, 20-25 km-es körzetben, 2002-ben zárták be az utolsó bányát. A város a legszennyezettebb városok közé tartozott. A bányászati tevékenység sok ember megbetegedését okozta. 300 méternél magasabb kémények jelezték a város ipari tevékenységét. A múzeumi kiállításon érdekes alakú és színű ásványokat, érceket láthattunk. A kiállító terembe érve a várost egy maketten ábrázolják, itt Imre bácsi elmesélte, hogy a látható ásványok természetes formájukban mutatkoznak meg, melyeket robbantással bányásztak ki. Itt tudtuk meg, hogy a pirit a szegények aranya, és sokan összekeverik az arannyal. A tárlatlátogatást ékszerek, ásványok vásárlásával zártuk.

Ezután szabadidőt kaptunk, ez idő alatt bejártuk a város egyik legforgalmasabb utcáját. Ezt a kis sétát a MCDonald’s –ban zártuk, majd közösen visszamentünk a buszhoz, és rövid utazás után a város egyik más pontján egy kis folyó partján parkoltunk le. A város felfedezését gyalogosan folytattuk tovább, utunk során eljutottunk a város főterére, amely régen piactér volt, ma sétatér, középkori hangulattal.

A tér szökőkútjánál felfedeztük a város egykori pecsétjének műemléki mását.
Az itt található épületek a XVIII. században épültek.
A tér közvetlen közelében ismét találkoztunk egy emléktáblával, mely Petőfi Sándor ottani tartózkodására utalt.

A patináns épületek megtekintése után megérkeztünk a Képzőművészeti Múzeumba. Itt alakult meg 1896-ban a festőiskola, mely 1936-ig működött Hollósy Simon vezetésével. Az 1950-es években indult újra. A festményeket időrendben tekinthettük meg, minden teremben csodálatos cserépkályhát láttunk. Ezek az egykori lakók kályhái voltak.

A nagybányai programok után elindultunk vissza Koltóra. Első utunk a Teleki-kastélyhoz vezetett. Miután elfogyasztottuk az ebédet, ellátogattunk a közeli temetőbe, ahol megtekintettük Teleki Sándor síremlékét és Kriszti néni elhelyezte osztályunk koszorúját.

Teleki gróf aktív szereplője volt az 1848/1849-es szabadságharcnak, látta az aradi 13 kivégzését, de neki sikerült megmenekülnie. Jelképesen egy, a grófra hasonlító bábut végeztek ki. Teleki Sándor jó barátságban volt Petőfi Sándorral, valamint kastélya szállást adott Jókai Mórnak is. A gróf eredetileg azt szerette volna, hogy a kastélya mellé temessék, Petőfi somfája alá, ez a kívánsága teljesült is, azonban később sírját átköltöztették a temetőbe.

A temető után megérkeztünk a Vajda-forráshoz, mely több mint 200 éves. A forrás a faluban letelepedett cigányvajdáról kapta a nevét.

Ezután megtekintettük magát a Teleki-kastélyt. A kastély Mária Terézia uralkodása alatt épült. 1845-ben Teleki Sándor író, ezredes vette át a koltói birtok vezetését. 1846 és 1847 között a „vad gróf” három alkalommal is vendégül látta Petőfi Sándort. Ezek közül a legemlékezetesebb az- az időszak, amikor Petőfiék a mézesheteikben élvezték a kastély nyugalmát, és a táj szépségeit. A Petőfi Sándor - Szendrei Júlia páros szobor Pogány Gábor Jenő szolnoki szobrászművész alkotása, 1997-ben leplezték le a kastélykertben. Petőfi ekkor 28 költeményt írt, melyeknek nagy része a híres somfa alatti asztalon készült el. A 300 éves somfa 1997- be kidőlt, de a tövéről hajtott csemete és a kőasztal tovább őrzi a költő emlékét. Jókai Mór később a Petőfi által lakott szobában szállt meg a kastélyban. Ebben a szobában az eredeti bútorokkal találkoztunk. A teraszról megtekintettük a bérci tetőt, melyről Petőfi is említést tesz a Szeptember végén című versében.

A napunkat nagyon izgalmas, és kihívást jelentő program zárta: a helyi iskola életének és tanulóinak megismerése,közös foci, és közös kézműves foglalkozás keretében beszélgetés, valamint a táncház. A helyi iskola tanuló nagyon kedvesen fogadtak minket, a földrajzot tanító tanár úr PowerPoint vetítéssel mutatta be nekünk Koltót és az iskolát. Az iskola épülete egy műemlék épület. Az intézmény 1859-től működik, jelenleg 14 tanterme van. A gyerekek létszáma 170 fő. Az osztályzás 1-10-g működik, és ebben az iskolában magyar nyelven folyik az oktatás, minden kisgyerek magyar ajkú.

Kriszti nénivel bementünk az iskola földrajz termébe és kicsit elidőztünk ott. A nyolcadikosok ballagása a templomban zajlik. A népviselet hasonló a székely népviselethez. Az itteni programok jó hangulatban teltek. Este a helyi táncházban adtunk tanúbizonyságot arról, milyen könnyen tudjuk megtanulni a helyi népdalokat és néptáncokat. A helyi néptáncegyüttes tagjai nagyon jó tanároknak bizonyultak. Először többen kicsit megriadtak a feladattól, de végezetül mindenki belejött, és nagyon sajnáltuk, amikor véget ér a program.

Fáradtan, de élményekkel telve indultunk vissza a szállásra, ahol elfogyasztottuk a finom vacsorát, majd lefekvés előtt elkezdtünk összepakolni, hiszen tudtuk, másnap korán kell kelni, el kell hagyni a szállást, indulni kell haza.

3. NAP

A harmadik nap reggelén korán keltünk, átnéztük, hogy mindenünket összepakoltuk-e, és reggeli előtt rendbetettük a szobákat. Szomorúan vettünk búcsút szállásadóinktól, hiszen ez a pár nap nagyon hamar eltelt. Nyolc órára érkeztünk meg a buszhoz, indulásra készen. Az első állomásunk a nagymajtényi sík volt. Itt megtekintettük a Rákóczi-féle szabadságharc emlékművét, amely az 1950-es években készült. A város Hajdan nevezetes község volt, a 14. században már egyházas hely, 1360-ban földesurai Miklós és Petten, Szántai (Zanthoui) Tomay fiai. 1390-ben a Báthori-család tagjaié, akik 1417-ben újabb részt kaptak benne. Ettől kezdve az ecsedi uradalomhoz tartozott, és annak egyik középpontja volt. 1638-ban mezővárosi kiváltságai voltak, de a 17. század közepétől ismét az ecsedi uradalomhoz csatolták, és a Bethlenek, majd a Rákócziak birtoka lett. 1647-ben egy itt álló udvarházat említenek a források. II. Rákóczi Ferenc 1698-ban elzálogosítja báró Károlyi Sándornak. 1711. április 30-án a falu melletti síkságon (a későbbi Kismajtény ugyanis ekkor még Nagymajtényhoz tartozó puszta volt) tette le zászlóit a császári főparancsnok előtt a kuruc hadsereg.

A megemlékezés után elindultunk Érmindszentre, Ady Endre, a Nyugat korának kiemelkedő költőjének szülőfalujába. Itt megtekintettük azt a nádfedeles szülőházat, ahol született, és azt a születése után épült házat is, ahol gyermekkorát töltötte. Sajnos az épületekbe nem tudtunk bemenni, mivel a bútorok restaurálás alatt állnak. Az Ér melletti falu első ismert birtokosai az 1400-as években a Mendzenthi család tagjai voltak. Később a Becsky, Gencsy, Pelei családok és azok leszármazottai, 1779-től pedig Károlyi Antal voltak a település főbb birtokosai. A trianoni békeszerződésig Szilágy vármegye Tasnádi járásához tartozott.

Miután elhagytuk második állomásunkat, Nagykároly felé vettük az irányt. A város lakosságának 60%-a magyar, 40%-a román ajkú. Műemlékekben gazdag város, sok jeles szülöttet tudhat magáénak pl. Károlyi Gáspár bibliafordító, és Kaffka Margit író. Itt ellátogattunk a Károlyi-kastélyba. A mai kastély elődjét 1482-ben Károlyi Láncz László kezdte el építeni, amikor Mátyás királytól engedélyt kaptak egy kőház építésére. 1592-ben az eddigi négyszögletes épületet Károlyi Mihály erősítette meg a török elleni harcok idején. Az ekkor négyszögletes kőépületet - mely ekkor a végvár szerepét is betöltötte - bástyákkal, lőrésekkel, belső udvarral, valamint külső várfalakkal, mély vizesárokkal látták el. 1794-ben gróf Károlyi József a régi várat lebontatta és helyébe Joseph Bitthauser tervei alapján építtetett új kastélyt, barokk stílusban. Az új kastély építése során lemondtak a védőrendszerről, és a belső tereket a lakók szükségleteihez alakították. A négyszintes épület háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével ellátott volt. Nagyméretű fogadótermét festmények és szobrok díszítették. 1894-ben gróf Károlyi István újból átalakíttatta a kastélyt Ybl Miklós tervei alapján, neogótikus-neobarokk stílusú héttornyos, árokkal körülvett lovagvárrá, melyet széles sáncárok vett körül. A kastélyt két éve újították fel. Megtekintettük a helytörténeti kiállítást, amely nagyon érdekes volt. Kivételes tárgyak is kerültek az egykori főúri lak falai közé, mégpedig néhai Sir. Pánczél Zoltán Tibor vadásztrófea-gyűjteménye. Az állatok, akár az élők, úgy állnak a kastély első emeleti szobáiban, közvetlen szomszédságban a grófi lakosztály helyiségeivel.

A látogatás végeztével egy ortodox templomba mentük be.
A városnéző program során, az út szélén egy érdekes dobozra bukkantunk.

Majd egy bevásárló központban találtuk magunkat, ahol még mindenki vásárolhatott egy kis ajándéktárgyat, majd elindultunk hazafelé. A hazafelé vezető úton megbeszéltük emlékeinket, élményeinket. A magyar határ felé tartva egyszer még megálltunk egy kis pihenőre, majd fél kettő magasságában átléptük a határt. A határátkelés kicsit hosszadalmas volt, míg mindenkinek minden adatát ellenőrizték, beszélgetéssel ütöttük el az időt. Ekkor mindenki lelkesen telefonált haza családjának. Fél hatra érkeztünk meg az iskolához, fáradtan, tele élményekkel, tapasztalatokkal szálltunk le a buszról. Az élménybeszámolók hazáig tartottak, majd fáradtan dőltünk be az ágyba. Másnap jókedvűen, tele élményekkel találkoztunk újból egymással.

Az utazást értékelő órák

Hazaérkezésünket követő napon, május 15-én már közösen néztük végig tanárainkkal az erdélyi utazásunkon készült fényképeket.

Pénteken, május 16-án két értékelő óra keretében iskolánk könyvtárában Fruzsi, Viki, Zsófi, Reni, Betti, Janka elkészítette az utazásunkról szóló élménybeszámolót. Az útinaplónk megírásához felhasználtuk a jegyzeteinket, melyet az utazásunk során készítettünk. Ezalatt a könyvtár másik oldalán Attila, Márk, Béla és Krisztián a faliújságra készítették Románia térképét.

Az utazást bemutató órák

Május 23-án, egy pénteki napon meghívtuk hozzánk iskolánk hatodik osztályos diákjait, hogy elmesélhessük nekik élményeinket. Levetítettük nekik a kiránduláson készült legjobb fényképeket és ezek alapján Rozika nénivel, Zsuzsa nénivel és Kriszti nénivel közösen meséltük el nekik a látottakat, kalandjainkat.

Május 30-án került sor a Határtalanul témanapra, ezen a napon megosztottuk úti élményeinket az iskola többi tanulóival is. Sokat készültünk erre a napra, igyekeztünk mindent feleleveníteni. Itt mutattuk meg diáktársainknak a fényképek levetítése és élménybeszámolóink segítségével, hogy olyan helyen járhattunk, ahol magyar emberek, magyar gyerekek élnek, de nem Magyarországon, azonban ők is a magyar nemzet részei. Kriszti nénivel megbeszélve négy csoportot alakítottunk, három hat fős és egy öt fős csapatot.

A vetítéseket és az élménybeszámolókat négy helyszínen, az előadóban, a számítástechnika teremben, a könyvtárban és az angolteremben tartottuk. Ide érkeztek az osztályok és hallgattak meg bennünket. Miközben diáktársaink egyik teremből sétáltak a másikba megnézhették a folyóson elhelyezett úti kiállítást. Míg a felsős osztályok hallgattak bennünket, az alsós osztályok a tanító nénik vezetésével észak- mezőségi magyar népzenét hallgattak és közben mezőségi hímzések alapján készült sablonokat színeztek.

Egy- egy állomáson nagyon jól együtt dolgoztunk, volt, aki a számítógépet kezelte, a csapat többi tagja pedig felváltva mesélt a képekről és az ehhez kapcsolódó élményekről. iskolatársaink gyakran tettek fel kérdéseket, melyre igyekeztünk megfelelő választ adni.
Reméljük mindenki átélhette velünk az észak-erdélyi kirándulás élményét és kedvet kaptak a leendő hetedikesek, hogy a Határtalan programmal ők is megismerjenek magyarok által lakott területeket, országokat.

Köszönjük a támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának és Csepel Önkormányzatának!
A Szárcsa Általános Iskola 7. osztálya és a kísérő tanárok

Kisfilm: Erdely.wmv (Készítette: Supel Attila 7.osztályos tanuló)

További képek...